Hokkaido tök

A Hokkaido tök az egyik legédesebb sütőtök fajta. Általában japán tökként vagy Red Kuri Squash vagy Red Hubbard néven is találkozhatunk vele a zöldségeseknél. Amerikából került Japánba, ott Hokkaido szigetén nemesítették ki, ez a ma ismert fajtája.

Hokkaido tök jellemzői

Ez a tök, nagyjából 1-1,5 kg körüli nagyságúra nő. Tehát jóval kisebb például a hazai nagydobosi töknél, mely 5-10 kg körül jellemző. Héja sötét narancssárga, az íze azon túl, hogy rendkívül édeskés, jellegzetesen diós – mások számára gesztenyésaromájú, különlegesen ízletes. A héja rendkívül vékony, akár meg is főzhető. Felhasználása megegyezik az egyéb sütőtök fajtákéval: levesnek, krémlevesnek, sós és édes süteményekbe is rendkívül finom. Babáknak érdemes ezt is kínálni.

Hokkaido tök tenyész ideje, vetése, gondozása

A Hokkaido vetése május végén – már a fagyok után – történhet, ugyanis nem tűri jól a hideget. (Korábban április végén is vethető, de akkor még tartsuk a lakásban és a palánta kiültetésével várjuk meg a melegebb időt.)

Fontos, hogy olyan helyre ültessük, ahol folyamatosan éri a nap. Talajigénye az ásványi anyagokban gazdag, tápanyagdús föld. Akár uborka, cukkini közé is vethető. Ez a tök fajta rendkívül jól tűri a szárazságot. Jellemzően három termést hoz egy tő. A tenyész ideje 90 nap.

A kórokozók jellemzően nem okoznak benne károkat, jól ellenálló fajta. A lisztharmat okozhat problémát. A vetésforgó és a gonosan megválogatott vetőmagok sokszor elegendőek a növény védelmére ezáltal elkerülhető a vegyszeres növény védelem. A hokkaido biokertben is könnyedén nevelhető.

Hokkaido tökök szedése, tárolása, sütése

Betakarítása folyamatos: július elejétől egészen szeptember közepéig érleli mutatós terméseit. Ha a szára erős, zöldes, akkor még nem takarítható be. Azonban, ha már elszáradt a szára és a tapintása is száraz, akkor megérett a leszedésre.

Hűtőben vagy hűvös helyen sokáig eláll, de ha már felvágtuk mindenképpen tartsuk hűtőszekrényben fóliával letakarva. Ha nem tudjuk felhasználni, fagyasszuk le, ugyanis a sütőtök rendkívül jól fagyasztható.

Sütésénél figyeljünk arra, hogy csak barnás színűre süssük, fekete ne legyen. Édesíteni is lehet mézzel esetleg cukorral, de ezt babáknak ne tegyük. Akkor sült meg a tök, ha a villát könnyedén bele tudjuk szúrni a húsába.

https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%BCt%C5%91t%C3%B6k

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom