Sütőtökös kenyér

A sütőtökös kenyér egy nagyon jó választás, ha kenyeret sütnénk és van maradék sütőtök pürénk vagy sült tökünk. A sütőtök egyébként is nagyon egészséges, rendszeres fogyasztásával számos betegség megelőzhető. A kenyér sütése sütőtökkel pedig igazi ízharmónia, érdemes kipróbálni. Nincs annál jobb, mint mikor a hűvös őszi reggeleken a friss sült sütőtökös kenyér illata lengi be a lakást. Ha pedig mellé egy finom sütőtökös lattét is kínálunk, igazán jól fog indulni a nap!

Sütőtökös kenyér recept

Hozzávalók:

  • 30 dkg kenyérliszt
  • 13 dkg tönkölyliszt
  • 24 dkg sütőtök már megpucolva, megsütve
  • 7 g szárított élesztő
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 marék tökmag
  • 1 kávéskanál só

A sütőtökös kenyér elkészítése lépésről – lépésre:

  1. Először a sütőtököt alaposan megmossuk, szárazra töröljük és szeletekre vágva puhára sütjük.
  2. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 200 fokra előmelegített sütőben nagyjából 40-45 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a sütőtökbe könnyen belemegy a villa.
  3. Ha megsült lehúzzuk a héját, pürésítjük és félretesszük.
  4. Közben az élesztőt elkeverjük kevés langyos vízben és hagyjuk 5 percig pihenni.
  5. Addig a liszteket elkeverjük a sóval, hozzáadjuk az olajat és a tökmagot is végül a felfuttatott élesztős vizet is.
  6. Majd hozzákeverjük a kicsit hűlt sütőtök pürét is és alaposan összedolgozzuk, bedagasztjuk.
  7. Konyharuhával letakarva meleg helyen kelesztjük legalább háromnegyed órán keresztül.
  8. Ha megkelt még egyszer átdolgozzuk és lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd feltekerjük.
  9. Egy sütőpapírral bélelt kenyérsütő formába tesszük, majd ismét hagyjuk kelni 30-40 percig.
  10. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra.
  11. Majd, ha ismét megkelt a formával együtt az előmelegített sütőbe tesszük és nagyjából 40 perc alatt készre sütjük.
  12. Érdemes tűpróbát végezni, hogy megsült-e a tészta: ha már nem ragad rá a tészta, akkor elkészült.
  13. Ha elkészült, hagyjuk a formában langyosra hűlni, akkor könnyebben kifordítható és nem fog eltörni a tészta.
  14. Ha kihűlt, akkor tudjuk szépen szeletelni.

Kiváló szendvics alapanyag és nagyon laktató. Kenhetünk rá sütőtökkrémet vagy bármilyen zöldséges krémet, vajat. Friss zöldségekkel – paradicsommal, paprikával, uborkával – akár könnyű vacsora is lehet. Jó étvágyat hozzá!

https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%BCt%C5%91t%C3%B6k

Vissza a kategória cikkeihez